Placeholder image

Zsinat és Zsinati Tanács

A Szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinata Maradékon 2023.03.03-án kiírta a választásokat Országos Egyházunk tisztségeire. Ez a Zsinat döntötte el, hogy a választás folyamatát a május 31-i Zsinat fogja lezárni Bácsfeketehegyen a Központi Otthonban. Ez meg is történt és a Zsinat elfogadta a gyülekezetek által megválasztott tisztségviselőket, akik az elkövetkező 6 évben a Zsinati Tanács tagjait alkotják.

A Zsinat Református Egyházunk legfelsőbb döntéshozási szerve, ami azt jelenti, hogy a Zsinat által meghozott döntések ellen nincs fellebbezés, és ezeket a döntéseket csak a Zsinat tudja megváltoztatni. A Szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinatának tagja minden lelkész (aki itt szolgál), minden anyaegyházközség gondnoka vagy helyettese (egy presbiter), valamint a Zsinati Tanács tagjai.

A Zsinati Tanács 12 tagból áll, melyet 6 lelkipásztor és 6 világi tag alkot. Ez a testület hozza meg a döntéseket két Zsinat között, melyet utólag a Zsinat hagy jóvá.

Ezen a választáson a gyülekezetek presbitériumai a következő személyeket választották meg a tisztségekre:

Harangozó László püspök

Csányi Erzsébet jegyző/püspökhelyettes

Székely Károly főgondnok

- bácskai esperes

Pál Károly bácskai gondnok

Beszédes Mária bánáti esperes

Juhász Sándor bánáti gondnok

Szilágyi Dénes István missziói előadó

Halász Dániel diakóniai előadó

Mókus Edit közpénztáros

Klebecskó Makai Hajnalka számvevő

Az új Zsinati Tanács pedig rá egy hétre (2023.06.07.) ült össze Hertelendyfalván, ahol többek között elkezdődött a püspöki hivatal átadása is. Illetve az egyházunk jövőbeli dolgairól és feladatairól hozztunk döntéseket.

Halász Dániel, lelkipásztor

    Zsinat

    Zsinat

    Zsinat

    Zsinat

    Zsinaton résztvevők

    Eskütétel

    Régi Zsinati Tanács tagjai

    Új Zsinati Tanács tagjai